Mi vár Önre a változókorban? Ismerje meg a klimax tüneteit!

601
HOZZÁSZÓLÁS:

A klimax szavával a köznyelv a havi ciklus végleges elmaradásának időszakát, a változás korát jelöli. A klimax a nők életének az a szakasza, amikor a petefészekben abbamarad a petesejtek érése. 40 és 55 éves kor között bármikor elkezdődhet, és általában 2-3 évig tart.

A klimaxos nő szervezetében bekövetkező testi változásokat számos lelki jelenség kíséri – a vonzerő elveszítésétől való félelem, az életcéllal kapcsolatos bizonytalanság, valamint bánkódás amiatt, hogy az élet első szakasza, a termékenység kora véget ért. Ezek az érzések súlyosbíthatják a megváltozott hormonális egyensúly miatt fellépő szervi panaszokat és tüneteket.

Bár egyeseknél a menstruáció, a havi ciklus minden előzetes változása nélkül, hirtelen marad el, legtöbbször a menstruáció szabálytalanná válása jelzi a változás korának közeledtét. Gyakran előfordul, hogy a vérzés gyengül, és ritkábban jelentkezik. Az is megesik, hogy gyakoribbá válik, vagy a szokásos ciklust követi, de az illető úgy érzi, valami hiányzik.

A rendes menstruációk között vagy a nemi aktus után jelentkező vérzést és pecsételést mindig haladéktalanul meg kell beszélni az orvossal. Akkor is forduljon orvoshoz, ha a vérzés az utolsó menstruáció után több mint egy évvel jelentkezik.

A klimax során a petefészekben csökken, és végül leáll a petesejtek érése.

A petefészek a női nemi szervek működését szabályozó ösztrogén hormon termelését is beszünteti. Ilyen hormon azonban a szervezetben másutt is termelődik, például a mellékvesékben, sőt a zsírszövetben is – ez az oka annak, hogy a molettebb testalkatúaknál általában kevésbé hevesek a klimax tünetei.

Az ösztrogénhiánnyal magyarázhatók a hőhullámok, az éjszakai verejtékezés, a hüvelyfal szárazsága és a gyakoribb vizelési inger. Enyhébb vagy súlyosabb formában a változás korában levő nők 70%-ánál jelentkeznek ezek a tünetek. A klimax során kezdődő egyik fontos változás jó ideig észrevétlen maradhat: lassan, de egyre fokozódó mértékben leépülésnek indul a csontszövet.

Ez a csontritkulás, emiatt nő idős korban a csonttörés, elsősorban a combcsonttörés veszélye. A klimax után már a nőknél sem ritkaság a szívinfarktus: elveszítik a magas ösztrogénszintnek köszönhető védettségüket.

A klimax idején gyakori a szorongás, az ingerlékenység, a szétszórtság, a hirtelen hangulatváltozások, sőt a depresszió is.

Mivel a változás kora sokszor pontosan akkorra esik, amikor a gyerekek felnőnek és a maguk lábára állnak, ilyenkor sok családanya úgy érzi, hogy elveszítette korábbi énjét. A dolgozó nők lelkileg könnyebben vészelik át a változás korát.

A tüneteket fokozhatja a stressz és az otthonülő, mozgáshiányos életmód, ami részben a lelki bajok számlájára írható.

Sok nő számára nem csupán nyűg a klimax. Vannak, akik kifejezetten örülnek annak, hogy megszabadultak a havi vérzés kisebb-nagyobb kellemetlenségeitől. A nemi élet is gondtalanabbá válhat, mivel nem kell többé félni a teherbeesés bekövetkeztétől, nem kell foglalkozni a védekezéssel. A rendszeres nemi élet a hüvelyfal szárazságát és zsugorodását is lassítja.

Napjainkban a nők tovább élnek és lassabban öregszenek, mint régen. Száz éve egy 50 évnél idősebb nő már öregnek számított, ma azonban a változókorban levő nőre még sok aktív év vár. A változás korában fellépő panaszok, tünetek csillapítására számos hatékony módszert alkalmaznak.

Hormonpótlás – csodaszer vagy beavatkozás a természet dolgaiba?

A változás korában fellépő tüneteket egyre szélesebb körben kezelik hormonokkal. A hormonpótló kezelés – HPK – során a páciens ösztrogéntartalmú gyógyszert szed minden 4 hétből 3 héten át. Azok, akiknél a tünetek a negyedik héten is megjelennek, egész hónapban szedik a tablettákat. Ha a gyógyszer hányingert vagy hasmenést okoz, akkor helyette ösztrogéntartalmú golyócskákat lehet a bőr alá beültetni helyi érzéstelenítéssel. Ezekből a következő 6 hónapon át folyamatosan, kis adagokban szabadul fel a hormon.

Mivel léteznek bőrön át felszívódó készítmények is, így krém, pesszárium és bőrtapasz formájában is hozzáférhető az ösztrogén azok számára, akik nem akarják gyógyszer formájában szedni, illetve beültetni a bőrük alá.

Az alkalmazott készítmény típusától függetlenül legtöbbször havonta 1-2 hétig egy másik hormont, progeszteront is adnak. Ez védelmet nyújt a HPK egyik számottevő mellékhatása, a méh nyálkahártyájának vastagodása ellen, ami esetleg néha el is rákosodhat. A méheltávolításon átesett nőknél ez a veszély nem áll fenn, nekik csak ösztrogént adnak.

Bár a HPK gyökeres változást jelenthet azok számára, akik nehezen viselik a klimaxszal járó tüneteket, alkalmazását nem minden orvos pártolja.

Azt az ellenzők sem vitatják, hogy elmulasztja a hőhullámokat és a hüvelyfal-szárazságot, rugalmasabbá teszi a bőrt, enyhíti a depressziót és növeli az életerőt, de figyelmeztetnek arra, hogy növelheti bizonyos rákos betegségek kockázatát, nem beszélve arról, hogy a normális menstruációs ciklushoz hasonlóan előforduló, de peteéréssel nem járó havi vérzés kellemetlenségei továbbra is jelentkeznek minden hónapban.

A HPK legnagyobb előnye, hogy gátolja a klimax után gyakori csontritkulást

Ezáltal a csípő-, a csuklócsontok és a csigolyák törékenyebbé válását. A 65 éven felüli nőknél nem ritkán vezet rokkantsághoz vagy halálhoz a csípőcsonttörés. A HPK tehát akár életet is menthet.

Bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy a HPK az ösztrogén védőhatása következtében a szívinfarktus és a szélütés veszélyét a klimax előtti szintre csökkenti. Azok a nők sem kaphatnak HPK-t, akiknek a kórtörténetében mell- vagy méhrák szerepel, a családjában mellrák fordult elő, vagy ismeretlen eredetű hüvelyi vérzésük van. A HPK elkezdését ezen tényezők mérlegelésének, valamint alapos orvosi vizsgálatnak kell megelőznie. Csak ezután tud az orvos állást foglalni az Ön esetleges hormonkezelésével kapcsolatban.

A HPK-ban részesülő nőknél rendszeres orvosi ellenőrzésre van szükség. Minden tünetről, pl. szokatlan hüvelyi folyás, fejfájás, szédülés, lábikrafájdalom, haladéktalanul be kell számolni az orvosnak. Nagyon fontos a mell rendszeres önvizsgálata.

601
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]